Gyakorlófüzet

  Amikor Gabi azt mondja, szeánsz, megjelenik előttem Marc Bolan göndör hajjal, fekete cilinderben, és azt kántálja, hogy   „I met a man, who said that: he was magic” . – Akkor ott leszel szerdán ötkor? – kérdezi Gabi türelmetlen hangon. – Hol? – A pszichológusnál. – Milyen pszichológusnál? – Nem figyelsz? A munkatársam járt hozzá a poszt-COVID miatt. Márciusban van a mentális egészség hónapja, ezért hetente egyszer nyílt napot tart. – Nem. – Nem figyelsz, vagy nem mész? – Mindkettő. – Ne csináld, tudod, hogy csak segítenék, ezért regisztráltam helyetted. – Tudom – válaszolom, majd a békesség kedvéért megkérdezem, mi újság a kibírhatatlan munkatársával, megjavították-e a Suzukit, és mi a különbség az utolsó öt Facebook-posztja és a valós élete között, majd leteszem a telefont. Szerdán, a szeánsz napján Gabi kétóránként küld üzenetet Messengeren, Viberen és Gmailen keresztül: egy naplementés képet a Pixabay-ről, egy  Hogyan legyünk boldogok?  TEDx-videót, és egy emlékeztetőt a pszicholó

    I. Részlet  A játékosok könyvé ből A játékos nyugodt marad, miután megnyerte a játszmát. Udvariasan meghajol, kezet fog az ellenfelével, megköszöni a játékot. Tudja, hogy legközelebb veszíthet. Megmutatja, ő hogyan viszonyul a veszteshez, elvárja, hogy vele is így viselkedjenek, ha hasonló helyzetbe kerül. Hagyja, hogy a külvilág azt higgye, a vesztest nem tartja vesztesnek, pedig nem így van, annak tartja, és magát sokkal jobbnak. Leplezi ezt, mert ezt diktálja az érdeke. Lesétál az emelvényről, elvonul a széksorok között, a folyosóra lép, visszamegy a szobájába, ott engedélyez magának némi örömöt. A hírekből megtudja, kik maradtak versenyben; a szakértők beszélgetését hallgatja arról, hogy az ellenfelei közül ki nyerheti meg a Nemzetközi Szellemi Játékokat dámajátékban. Álmában is a lépéssort ismételgeti, ezért fáradtan ébred. Ez többször nem fordulhat elő, keres valamit, amitől annyira elfárad, hogy nem álmodik. Teniszezni kezd, vagy kosárlabdázni. Akkor nyerte meg valój

     Kovács Eleonóra: Metsz Részlet A játékosok könyvé ből [1]   A Dozsorca-régióban termesztett körte az első főtanácsos családneve miatt lett zsortula-körte. A várostól délre vannak az üvegházak, itt nőnek a fák, az érett körtét Kalinyingrádba viszik, eladják, a pénzből fizetik az orvosokat, tanárokat. A körtefákat, amelyek már nem teremnek, kivágják, feldarabolják. A faragómester figurákat készít belőlük a dámajátékhoz, melyet négyévente, ősszel játszanak a régió legjobb dámajátékosai, amikor beiktatják az új főtanácsost. Az Órásmester mondja meg, ki lesz a város főkertésze. Ő választja ki a fát, ami két éve nem hozott gyümölcsöt, kiszáradt, de még nem fúrt benne járatot a féreg. A kertész egy létrát visz a kertbe, felmegy a létrára, levág egy ágat. Csak kézifűrésszel szabad ezt tenni. Munka közben elfárad, abbahagyja. Másnap folytatja. A hatodik napon az utolsó ágakat is levágja. A gallyakat feldarabolja, tüzet rak a kert mellett. Elővesz egy üstöt, a tűzön vizet forral,

Hangos zajra riadok, ez csak az ébresztőm dallama. A telefon szerint 5:30 van, egy óra múlva indul a busz. Felkapcsolom a villanyt a teraszon, hívom a kutyákat, két hónaposak és álmosak, ennyire korán nem szoktak enni. Sötét van az udvaron, a járda vizes, apró cseppekben esik az eső, szélroham cibálja  a dzsekimet. Foltos rám néz, ő nem fog kimenni az esőbe, ott nem eszik. Bundás türelmesen keresi a krumplidarabokat az edényben. A járdára lépek, érzem az esőcseppeket a nyakamon, Foltos tányérját a lépcsőre teszem, enni kezd. A teámat kortyolgatom, az is lehet, hogy szombati menetrend szerint jár a busz, mert év végén kevesebb az utas, ebben az esetben 6:00-kor indult el, és 8:00 előtt jön a következő. Mindjárt kiderül, becsukom az ajtót, a kutyák  a kapuig kísérnek. Sötét van, az eső elállt, a Tisza felől fúj a szél, ilyen esős és szeles időt február végén és március elején lehet tapasztalni, amikor a cinegék eltűnnek az etetőről, és megszólal a pacsirta is. Most még december van, a té

  Jan Zsortula mondja, miután visszatért Dozsorcába [1] A kerítésről lepattogott a festék, a parkban megnőtt a fű. A Kardvirág Egészségközpont ajtaján lakat van, de a bejárat mellett lévő ablakon nincs rács, és az üveget betörték. Letaposom a füvet, észreveszem, hogy a fal mellé valaki egy kőhalmot rakott. Rálépek, felkapaszkodom a párkányra. Nyirkos levegő van bent, és félhomály. Az előtérben vagyok. Iszapmaradék a csempén, hasadás a falban. Felmegyek a lépcsőn. Egy kóbor kutya surran el a folyosón felhalmozott szemeteszsákok között. Odamegyek, ahol az élőlényt hallom. A folyosó végén kitágul a tér, tíz négyzetméteren árad a napfény, mert az ablakok padlótól plafonig terjeszkednek. A sötétítőfüggöny megmaradt. Egy projektor is volt itt valamikor filmnézéshez vagy konferenciához, most csak a fémcsavar van itt, amivel a vetítőt a mennyezethez erősítették. A székeket nem vitték el. Leülök. Látom a parkot, a hársfa lombja hajladozik a szélben, árnyéka a csempére vetül, ezt nézem. A szanat

Áprilisban, amíg én a szobában voltam, a tulipán kinőtt a földből. Napfényt és esőt kapott, egyre magasabb lett a szára, szélesebb a levele, végül kivirágzott. Ekkor kimentem a szobából, letörtem kilenc virágszálat, az asztalra tettem. Bementem a kamrába, kivettem a fiókból a metszőollót, a kiskertbe mentem, levágtam egy orgonaágat. A csokrot egy olyan pohárba tettem, ami távolról vázának tűnik. E-mailben kaptam négy képet az üres Ungvárról, a kertbe mentem, én is készítettem négyet a virágzó almafáról, elküldtem. Az árvacsalán virága olyan színű volt áprilisban, mint az Órásmester lila köpenye januárban. Dominik Nowicki – az utolsó Órásmester – Tallinba költözött, munkahelye, az Emlékek Háza bezárt. Tavaly egy bejegyzésben azt írtam, hogy amíg nem voltam otthon, kivirított a törpe írisz. Ebben az évben otthon voltam, amíg virított. Lemerült az elem. Megkeresem a nagynéném óráját, amihez nem kell elem, ezért minden nap fel kell húzni. Letörlöm az óráról a port, kiderül, hogy a műanyag