Metsz – A varrónő beszél (újraközlés)
Kovács Eleonóra: Metsz
Részlet A játékosok könyvéből[1]
A
Dozsorca-régióban termesztett körte az első főtanácsos családneve miatt lett
zsortula-körte. A várostól délre vannak az üvegházak, itt nőnek a fák, az érett
körtét Kalinyingrádba viszik, eladják, a pénzből fizetik az orvosokat,
tanárokat.
A körtefákat, amelyek már nem teremnek, kivágják,
feldarabolják. A faragómester figurákat készít belőlük a dámajátékhoz, melyet
négyévente, ősszel játszanak a régió legjobb dámajátékosai, amikor beiktatják
az új főtanácsost.
Az Órásmester mondja meg, ki lesz a város
főkertésze. Ő választja ki a fát, ami két éve nem hozott gyümölcsöt, kiszáradt,
de még nem fúrt benne járatot a féreg. A kertész egy létrát visz a kertbe,
felmegy a létrára, levág egy ágat. Csak kézifűrésszel szabad ezt tenni. Munka
közben elfárad, abbahagyja. Másnap folytatja. A hatodik napon az utolsó ágakat
is levágja. A gallyakat feldarabolja, tüzet rak a kert mellett. Elővesz egy
üstöt, a tűzön vizet forral, a fadarabokat meleg, majd hideg vízben áztatja. A
fadarabokat ponyvára teszi, megszárítja, a ponyvát összecsomózza, a batyut
kötélre köti, kútba engedi. Egy nap múlva felhúzza, a kötél végére csomózott
tömböt két napig száradni hagyja. Ezek után már látható az évgyűrű, amit
elhalványított a permetszer. Ekkor a faragó a fadarabokat egyenként a kezébe
veszi, a fölösleget a faragókéssel eltávolítja. Félreteszi, újrakezdi, amíg
szabályos kör alakú figura lesz belőle. Az első figura elkészül.
*
A
varrónő beszél
2060.
december 2.
A
főkertész választotta ki a fát, ami már kiszáradt, de még lehet belőle figurát
faragni. Azt, hogy dámajátékos leszek, én választottam.
Jó volt pólókat varrni, de a színeket nem
változtathattam meg, és mindig ugyanolyan anyagból varrtam. Volt egy részleg,
ahol cipőket készítettek, egy napig voltam ott, sok selejtet csináltam, arra a
napra nem kaptam fizetést.
2056 júniusában kórházba kerültem, mert nem
mentem időben orvoshoz, tüdőgyulladásom lett. Amikor kijöttem, elfogyott a
tartalék pénzem, nem tudtam kifizetni a júniusi lakbért, Lena más bérlőt
keresett. Veszekedtem vele, ideges lettem, sétálni mentem, hogy megnyugodjak. A
kedvenc hidam mellett álltam, onnan a legjobb a kilátás a város többi részére, amikor
megláttam a sárga ruhás asszonyt, aki reggel Lenával beszélgetett. Szerintem
még lázas voltam, nem tudom, miért követtem őt a kertig, nem gondolkodtam. Nem
tudom, hogyan kerültem az Emlékek Házába. Az Órásmester szerint én mentem oda,
és elájultam. Lehet.
Egy szobában ébredtem fel, egy fotelben, dobozok
voltak a sarokban. Kimentem, egy folyosóra kerültem, benyitottam az első ajtón,
ami nem volt kulcsra zárva, egy szobába jutottam, ahol iratokat fénymásoltak.
Egy nő jött elém, megkérdezte, hogy vagyok, elmondta, hogy elájultam, és
kikísért az épületből. Visszasétáltam a lakásomig, a táskám és egy doboz már a
lépcsőházban volt, a zárat lecserélték addig, amíg nem voltam ott.
A vonatállomásra mentem, hogy hazamenjek az
anyámhoz. Megláttam egy hirdetést, új dámajátékosokat keresnek, szállást és
étkezést adnak októberig.
A városnak azért kellenek játékosok, hogy élő
játékfiguraként az új főtanácsos beiktatásán lejátsszák a játszmát, mellyel
Jelena Zsortula apja 2028-ban
megnyerte a Nemzetközi Szellemi Játékokat dámajáték kategóriában. Ezzel hízeleg
a város a Zsortula-családnak, és a polgárságnak is kell egy ünnepnap, amikor
szabadnap van, és talán nem gondolnak arra, hogy Varsóban a rokonaik könnyebben
élnek és többet keresnek. Gondoltam, én is oda megyek, de előbb játékos leszek
Dozsorcában, hogy legyen pénzem az utazásra.
*
A
faragó abból a körtefából készít figurát, amelyiken már két éve nem termett
zsortula-körte. Én nem vagyok ilyen
fa, akkor sem, ha nem varrtam jó cipőket. A pólók jól sikerültek.
A kertész kiválasztja a fűrészt, felmegy a
létrára, levág egy ágat. Én döntöm el, mit csinálok, amíg Dozsorcában vagyok.
A kertész és a faragó lassan dolgozik, sokáig
tart, míg a fából játékfigura lesz. Három hónapig játszottam volna eredetileg,
tíz év lett belőle.
A zsortula-körte lassan veszíti el az ágait. A
tizedik évben úgy érzem, már nem Vika Dubrowski vagyok. Egyetlen mondatom sem
őszinte, minden lépésem azért van, hogy előre lépjek a játéktáblán. A régi Vikát
feloldom, eltüntetem. Többször elölről kezdem, újrafaragom a karakterem: a
játékost, tanácstagot, főtanácsos-jelöltet. Sok idő kell, de az új játékfigura
elkészül. Most én vagyok a faragó és a játékos is.
Az eredeti megjelenés helye: Litera.hu, 2019. április 17. – Internetes hozzáférés: https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/kovacs-eleonora-metsz-a-varrono-beszel.html
Újraközlés: A Szív. Lelkiség, kultúra, önismeret. – 2021 június. –74-75. old.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése