Egy jó hasonlat kellene (8.) (újraközlés)

 Halványkék égbolt, fátyolfelhő. A Hold a kupola és a várfal között. A Nap még nem látszik: eltakarja a lakóház. Egy harapás a szendvicsből: a kutya megjelenik a járdán. Fékezhetetlen örömmel rohan felém. A derekamnak támaszkodik. Rágjuk a kenyeret. Lemegyünk a partra. Bundás orra a hóban. Diót talál a fagyos földön. Diadalmasan rám néz. A fogával összeroppantja a héját, elviszi, megeszi a termést.

A Nap már magasabban áll, a híd melletti fa ága egyszerre barna és vörös. A napfény hatására szikrázik a hótakaró, de ezt csak ötméteres távolságban látom, ha távolabb állok, akkor nem tudom meghatározni, hogy sárga vagy piros a felkelő nap fénye a havon. Hazaindulok, jön a kutya, megszokta, hogy ilyenkor következik a reggeli.

Bezárom a lakás ajtaját. Tíz perc múlva kezdőik a videókonferencia. Meglocsolom a kaktuszokat.

Az utolsó estén Adrian mindenkinek adott egy virágcserepet.
– Ne feledd: a változás egy kaktusz, amit naponta öntözhetsz, a végén talán virít, talán nem, a lényeg az, hogy minden nap gondoznod kell.

Arra gondolt, hogy otthon nem tart sokáig a megvilágosodás, két meeting és az őszre várható ötödik hullám, harmadik védőoltás és negyedik home office-nap után mindenki visszazökken a régi kapkodó, késésben lévő mindennapjaiba. Azért mondta, hogy ne elégedetlenkedjen senki, ha nem sikerült megváltoztatni az életét, gondoltam, de nem dobtam a tengerbe a kaktuszt. Videót készítettem róla. Épp a Szent András-sziget mellett haladtunk el.

A felvételen látható az acélszürke égbolt és a barna földnyelv, melyen sötétzöld sáv az erdő. A víz hullámzása állandó, ezért a színe nem egységesen kék, ellentétben az esőfelhővel. A földnyelv felett egy sziget, rajta templom, a toronyban minden ötödik másodpercben villan egyet a jelzőfény. Ott, ahol nem határolja földnyelv vagy sziget a látképet, keskeny vonalként húzódik a víz és az égbolt között a látóhatár széle. Megfordítom a kamerát: a szigetről a félsziget felé fordulok: mélyzöld lomb, piros templomtorony, mellette pontosan olyan keskeny fatörzs és fordított háromszög alakú lomb, amilyen az Angyali üdvözlet hátterében is feltűnik. A telefont a hajó által felvert hullámokra fordítom, a víz most habfehér tajték. A templomtorony a legmagasabb pont, alatta keskeny háromszögként húzódik az erdősáv, egy-egy fa magasabbra nőtt, a víz közelében a legkisebb fa kapott helyet. Után ismét a tenger, valamint a vizet és égboltot elválasztó látóhatár széle. A kezemben tartott kaktuszcserépre fókuszálok, megállítom a felvételt.

– Mit álmodtál az ayahuasca főzet után? – kérdezi Gabi.
– A pályaudvaron voltam. A pénztár előtt álltam, a váróterembe lépett két rendőr, egyikük bírságot írt ki egy utasnak, aki nem viselt maszkot. Hőség volt, én is levettem, a táskámban kerestem, csak a kulcscsomó és a telefontöltő esett ki a zsebből, a rendőrök felém fordultak, a vonatom a nyolcadik vágányra érkezett, és a kassza bezárt. Felébredtem. Adrian azt mondta erre, hogy a megfelelési kényszer belém van kódolva. Elképedtem: ez most milyen képletből jött ki?
Adrian hozzátette:
– Egyértelmű: álmodban is úgy gondolod, mindenképpen muszáj, hogy elegendő idő jusson ebédre, kávéra, jegyvásárlásra, kézfertőtlenítésre, a legjobb felszállóhely kiválasztására, és természetesen nem hibázhatsz, ezért zavar annyira, hogy nincs nálad maszk és menetjegy, mindjárt igazoltatnak, megbírságolnak, és akkor mi lesz? Nem érzel késztetést egy kis kényszeres viselkedésre? Hányszor nézed meg indulás előtt, hogy elkapcsoltad-e a gázt, égve hagytad-e a vasalót? Esetleg eszedbe jutott már, hogy nem vagy elég jó? Egy kis imposztor-szindróma nem környékezett meg?

Elámultam. Az arckifejezésem alapján találta ki, helyes-e az elképzelése. Kulcsszavakat mondott, mint egy jós vagy egy horoszkóp.

Gabi vállat vont, nem mondott semmit Adrian elméletére és a reakciómra. Amikor van véleménye, de hallgat róla, hogy ne bántson meg engem, ezt teszi.
– Itt hagyom a kutyát. Egy hét múlva jövök érte. Vekni aranyos jószág.

Gabi a kutya ideiglenes befogadója volt. Nem vihette magával nyaralni, mert nem talált állatbarát szálláshelyet. Vekni folyton hallgatózott, néha vakkantott egyet. Ezenkívül megrágta a papucsomat és a díszpárnát. Szombaton nem evett semmit. A megrágcsált ruhacsipesz mellett feküdt, a fémkarikát és a csipesz felét nem láttam sehol. Lehet, hogy megette. A műanyag nem tesz jót a kutya emésztésének. Rám nézett, és szuszogott egyet, mint amikor egy ember mély levegőt vesz. Vizet vittem neki, de nem volt hajlandó inni. Vasárnap reggel sem.

– Nem vagy képes életben tartani egy kutyát – mondtam magamnak. Erről eszembe jutott egy magazinban olvasott bekezdés: a katasztrofizálás az a jelenség, amikor az ember a lehető legrosszabb lehetőséget képzeli el egy eseménnyel kapcsolatban.

Kefirt adtam a kutyának. Rá sem nézett. A joghurtot megette, és majdnem elégedetten nézett rám. Este nem volt hajlandó sétálni menni. Egy napja nem evett vagy ivott. Mi lesz, ha Gabi visszajön a nyaralásból, és a kutya már nem él? A menhelyre nem vihetem vissza: Gabi felelőssége a kutya, nem árulom el, hogy átadta másnak a házőrzőt, míg nyaralni ment. Hogyan vigyem így állatorvoshoz? Nincsenek nálam a papírjai. Gabi pihen. Zavarjam?

– Holnapig kibírjuk, akkor visszajön Gabi, és megvizsgál a doki – mondtam Vekninek. Szuszogással válaszolt.

Hétfőn, reggel, amikor már törzskönyv nélkül elvittem volna az állatorvoshoz, Vekni méltóságteljesen rám nézett, megszagolta a tálban lévő eledelt, elropogtatott egy keveset, majd leheveredett a szőnyeg közepén. Mégis sikerült életben tartanom. Szerdán elmentem az állatmenhelyre, és kerestem egy kutyát, akinek szüksége van rám.

Pénteken összegyűlünk a garázsban. Tamás gitáron játszik, Lali hallgat, Gabi beszél. Mindenki arra kíváncsi, használt-e a szeánsz. Nem mondok erről semmit, inkább előveszem a dobozban dédelgetett noteszt. Beszkenneltem, de ezt nem árulom el. Meg kell gyújtani a tüzet a grillsütő alatt. A faforgács alá teszem a füzetet.

– A világ legjobb kiadatlan verseskötete, nem? – kérdezi Lali.
– De –­ mondom, majd meggyújtom a máglyát.

*

A szöveg eredeti megjelenési helye és ideje: Irodalmi Szemle (online változat), 2022. július 9. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Metsz

Régi ismeretterjesztő írások (újraközlés)