Letakart tükör

Jan Zsortula mondja

2059. március 4.

– Miléna, te sohasem fázol? Három éve próbálom megszokni a hideget, de itt, Norlavikban még márciusban is hűvös van. 2056-ban jöttem el Dozsorcából, ott tanácstag lettem volna, itt mérnök vagyok.

Anyám 2050-ben független jelöltként Dozsorca polgármestere lett volna, de nem nyerte meg a választást. 2052-ben Dominik Nowicki, A Szabadságért Párt elnöke megkereste őt, hogy álljon az elszakadás mellé. Ha Dozsorca független lesz, az adó a Dozsorcai régióban marad, lesz pénz a kórházak felújítására, amit anyám a választási kampány idején ígért. Anyám nem polgármester lett, hanem a Testület első elnöke, a főtanácsos. 2056-ban én is indultam volna a választáson, hogy a Tanács területfejlesztésért felelős bizottságának tagja legyek, de inkább eljöttem ide.

– Miléna, kérsz teát? Persze, bocsánat. A választási kampány előtt, 2056. január 21-én kórházba kerültem vakbélgyulladás miatt. Amikor a műtét után felébredtem, és nem volt ott senki más, a szobatársam hozott nekem teát. Aznap estére belázasodott. Másnap reggel átvittek egy másik szobába, harmadnap, reggeli közben hallottam, hogy a fiú éjszaka meghalt. Fiatalabb volt, mint én. Azt mondták, súlyos vakbélgyulladással került kórházba, és sorolták a többi okot (sok fehérvérsejt, gyenge immunrendszer). Nem ismertem őt, csak teát adott. Arra gondoltam, tehetetlen vagyok. Meghalhattam volna a műtét közben, vagy utána, mint ő, és még nem újítottam fel egyetlen műemléket sem, pedig valójában ez érdekel.

Hazamentem, megírtam a nyilatkozatot: visszalépek, nem indulok a választáson, nem leszek a városfejlesztésért felelős bizottság tagja. Keresték az új jelöltet, amikor vásárlás közben, a kenyérpultnál megtalált a titkosszolgálat. A Régiók Szövetségétől jöttek.

A farmerdzsekis nő kedvesen, de nyomatékosan meghívott egy kávéra, és közben csatlakozott hozzánk a munkatársa is. Elmondták, hogy tudnak a lemondásomról, kivisznek a városból, később visszamehetek, csak most menjek el Dozsorcából. Azt nem mondták, hogy hasznukra van a zűrzavar, amit a főtanácsos fiának eltűnése okozhat, és arra számítanak, hogy Dozsorca meggyengül, és visszatér Varsóhoz, ami azért jó, mert kell nekik a város kikötője.

Másnap megtudtam, hogy nem az én tervem alapján lesz felújítva a műemlék lakóház a Folyópart utcában. Ezzel foglalkoztam volna, miután lemondtam a tisztségeimről. Elfogadtam az ajánlatot.

Amikor kivizsgálásra mentem a kórházba, mentőautóval, ami egy beteget vitt Varsóba, mert a mi városunkban nincs szívsebészet, és csak ott tudták megműteni, engem is kicsempésztek Dozsorcából. A mentővel Varsóba, onnan repülővel Reykjavíkba utaztam, onnan eljöttem ide, Norlavikba. Törölték a repülőtéri felvételeket, kaptam új személyi igazolványt és munkát, házakat tervezek.

Nem akartam ezt elmondani, mégis könnyű volt. Nevetséges kimondani, de egy tükörben élsz. Emlékszem, amikor a lakásba költöztem, furcsa volt az ovális tükör, rajta virágos tapéta, mint a falon. Egy ideig nem zavart a letakart tükör, mintha szándékosan így rendezték volna be az előszobát, de nemrég úgy döntöttem, kicserélem a tapétát. Amikor a letakart  tükörről leszedtem a papírt, egy idegen arcot láttam meg a sajátom helyett. Azért volt ijesztő, mert a tükör kicsi, nem látszik, mi van a háttérben, csak az arc és a nyak, és rémisztő, ha nem a saját arcomat látom a tükörben, hanem egy ősz hajú asszonyt sárga-fekete garbóban; ilyenkor elbizonytalanodom abban, hogy jól ismerem a saját arcvonásaimat.

Elmondtam, hol voltam korábban, miért vagyok itt. Lemondtam arról, hogy főtanácsos legyek, a családomat elhagytam. Most végre csak mérnök vagyok. A lengyelek segítettek ebben, álnéven élek, lakóházakat tervezek. Azért kezdtem beszélgetni veled, Miléna, hogy hangosan is kimondjam a kételyeimet arról, hogy még mindig nem a helyemen vagyok. Vagy csak azért nyugtalankodom, mert láttam a hírekben, hogy az anyám megbetegedett? Elmenjek innen is? A helyemet elfoglalta valaki a tanácsban, a városban egy másik mérnök tervez házakat, és anyámnak van egy másik fia is. Valaki itt, a norlaviki irodában is helyettesítene.

– Igazad van, Miléna. Megkeresem a metszőollót, ami az apámé volt[1].

Megjelent: Tempevölgy, 2020/1.

---

[1] A fenti szöveg egy hangfelvétel írott változata, Jan Zsortula beszél, senki sem válaszol neki. A felvétel azon az adathordozón volt, amit a Philipposz jegyzék című dobozban találtam az Emlékek Házában. Jan Zsortula rögzíthette, vagy valaki, aki megfigyelte őt (talán a Régiók Szövetsége). (Rhodumil Zhalan).