Oktatási segédkiadványok – 2.2

  A második módszertani ajánlásban is vázlatpontok jelölik a témakörök tartalmát, kivéve a reneszánsz témakörét, mivel ezzel korábban foglalkoztam. Ebből jelenik meg most a második részlet.

Janus Pannonius (1434 – 1472)

      A középkor folyamán fejlődő polgárság gondolkodásmódja megváltozott. A kereskedelem változása és az ipar fejlődése során számos olyan probléma merült fel, amelyet nem lehetett a középkorra jellemző, hittételeken alapuló magyarázattal megoldani. Az ember arra kényszerült, hogy a valós világ dolgait értelmező, tényleges ismeretek megszerzésére törekedjen. Újból értékelni kezdte az életet, és fokozódó érdeklődéssel fordult az őt körülvevő természet felé. E felfogás képviselői az olasz irodalom késő középkori mesterei. Évezrednyi feledés után ők fedezték fel újra az ókor római szerzőit, és műveikben azt a polgári világot, melyet példaként az itáliai városok elé állítottak. Az antik kultúra élesztésének ez a nagyhatású szellemi áramlata a humanizmus. Magyarországra is Itáliából érkezett ez a gondolkodásmód, mégpedig a ferrarrai vagy a padovai humanista mesterek iskolájában tanuló magyar ifjak közvetítésével. Magyarország számára a XV. század első felében politikai okok (a Hunyadiak törökellenes és központosító politikája) és diplomáciai érdek szempontjából fontos volt, hogy a kancelláriában dolgozó személyek megfelelő műveltséggel rendelkezzenek. A budai nagykancellária humanizálódása még így is lassú ütemben, csak Mátyás korában következett be. A magyar diákok észak-itáliai iskolákat látogattak, ahol humanista műveltségű diplomatákká és értelmiségiekké képezték ki őket. Hazatérésük után a kancelláriában helyezkedtek el. Tevékenységük jutalmául főleg egyházi javadalmakat kaptak (mint például Janus Pannonius).

          A magyar diákok 1447-1460 között Guarino da Verona (1374-1460) ferrarrai iskolájában ízlelgették a humanizmust. Padovában Calfurnio magyar tanítványai közé tartozott Thurzó Zsigmond és Brodarics István. Bolognában Brescaldo tanítványa volt Giovan Battista Pio (Hagymási Bálint), Acchile Bocci (Magyi Sebestyén).

          A XV – XVI. század fordulójára a bécsi és krakkói egyetemek is megújultak, észak – itáliai példára és ösztönzésre modernizálódta. Közelebb estek Magyarországhoz és olcsóbbak voltak, így az olasz iskolák vetélytársaivá nőttek.

          A magyar diákok által látogatott egyes iskolák és egyetemek, a jelentősebb professzorok és mesterek által képviselt humanista világnézeti, tudományos és irodalmi irányzatok (műfaj, stílus) éreztették hatásukat a magyarországi humanista kultúra fejlődésében. Ez abban nyilvánult meg, hogy az irányzatok döntően színezték a fejlődés egyes szakaszait, és szinte törvényszerűen meghatározták a magyar humanisták irodalmi tevékenységének irányát és milyenségét.

          A Hunyadiak korának humanizmusa kizárólagosan az észak – itáliai orientáció, ezen belül Guarino da Verona és Battista Guarino ferrarrai iskolájának hatását képviseli.A reneszánsz kor követelményei közé tartozott a humanista műveltségű értelmiség igénye Magyarország számára. Ennek úgy tettek eleget, hogy a tanulni vágyók Észak – Itáliában gyarapították a diákság létszámát. Hazatérve magukkal hozták a humanista eszméket, közöttük az újplatonizmust is. A személy, aki kapocs az Itáliában való művelődés, az újplatonizmus és Magyarország között – Janus Pannonius.

          Janus Pannonius a magyarországi latin nyelvű humanista költészet megteremtője (mint ahogyan A magyar irodalom története c. könyvsorozat  első kötetében olvashatjuk). Állami hivatalt (királyi személynök), egyházi tisztséget (pécsi püspök) töltött be egyszerre, miközben humanista versek szerzője, Homérosz és Plutarkhosz műveinek fordítója volt. Fényesnek ígérkező pályája hirtelen szakadt meg.

          A humanisták szokásának megfelelően felvett latin névvel illette magát, mely magyarul így hangzik: Magyarországi János. 1434. augusztus 29-én született Szlavóniában. Nagybátyja, Vitéz János, 1447-ben Itáliába küldte tanulni. Guarino da Verona ferrarrai iskolájába került. 1454-től négy éven keresztül kánon- és római jogot hallgatott a padovai egyetemen. 1458-ban hazatért Magyarországra. Vele együtt megérkezett a humanista költészet és a platonista filozófia is.

          Az újplatonizmus eredetileg a III. – IV. századi hanyatló görög – római rabszolgatartó társadalom válság – terméke. A neoplatonizmus új formája a pogány antikvitás világnézeti következtetéseit a maga módján össze tudta egyeztetni a kereszténységgel, és nyitott ajtóra talált a feudális Magyarország reneszánsz királyának udvarában. Janus Pannonius 1465-ben ismerkedett meg az újplatonizmussal. Magyarországon azonban ennek az ottani viszonyokhoz képest merész tanításnak nem lehetett talaja.

          A fent ismertetett tények alapján Janus Pannonius valódi humanista volt: Itáliában tanult, onnan hozta magával az új eszméket, és a kancelláriában kapott munkát, tevékenységének jutalmaként pedig egyházi javadalmakat. Életének további alakulása azonban nem egyeztethető az egyszerű humanisták életútjával.

          Életének fordulópontja az 1465. évi itáliai követségi szolgálata volt. Mátyás király követeként Velencében és Rómában tárgyalt a török elleni segély ügyében. A diplomáciai tárgyalások mellett felújíttatta hajdani kapcsolatait olasz barátaival, és híres humanistákat látogatott meg. II. Pál pápával jóváhagyatta a pozsonyi egyetem tervezetét, kéziratokat vásárolt a Corvina Bibliotheca és maga számára. Azonban valamilyen politikai hibát vétett, s ettől kezdve felfelé ívelő közéleti pályája megtorpant, kegyvesztett lett, így Mátyás király vele szemben tanúsított jóindulatát eljátszotta. Ez abban nyilvánult meg, hogy a gazdagabb és jelentősebb váradi püspökséget (amely Vitéz János esztergomi érsekké tételével megüresedett) már nem ő kapta meg. Ekkor még nem lett teljesen kegyvesztett, de korábbi hatalmát és befolyását már nem tudta vissza szerezni. Janus Pannonius nehezen tűrte a háttérbe szorulást. Belső válságát még jobban elmélyítette súlyosbodó betegsége, a tüdőbaj. Gyakran vonult vissza püspöki székhelyére, ahol irodalommal és filozófiával foglalkozott. Homérosz, Plutarkhosz műveit fordította görögből. Az újplatonizmusban találta meg azt az ideológiát, amely megnyugtatta testi és lelki elesettségében. A politikai élet színteréről kiszorulva idejét az irodalomnak szentelhette. Életének ez a költőileg legjelentősebb szakasza 1465 – 1468 között zajlott az irdalomtörténészek szerint. Költői hírnevét még diákkorában írt epigrammáival alapozta meg. Szellemes sírfeliratai kedvező visszhangot idéztek elő az olasz polgárság körében. Epigrammáit az ihlet pillanatai szülték, a terjedelmes dicsőítő énekeket azonban kívánságra írta. A számok tekintetében Magyarországon kevesebb epigrammát írt, mint Itáliában. Itt fő témája a török ellen hadakozó Mátyás király ünneplése volt, nem pedig a köznapiság felé való fordulás. Műfordítói munkássága is jelentős. Kísérletet tett Homérosz sorainak latinra fordítására, majd a görög prózaírók (Plutarkhosz és Démoszthenész) tolmácsolásával foglalkozott (mint ahogyan a Magyar irodalom történetében olvashatjuk).

          Janus Pannonius a napfényes Itáliában érezte jól magát, közel a Múzsák lakhelyéhez; ott, hol az ő lantjának pengését megfelelő számú és hozzáértő közönség hallgathatta. Magyarországon a világi javadalmak birtokosaként az őt értékelő közeg híján volt. Nem volt személy, akivel értekezhetett volna a humanizmus eszméiről és értékeiről.

          Politikai vagy diplomáciai hibája miatt kiesett Mátyás király kegyeiből. Miután nem kapta meg a váradi püspökséget, a világi pályán nem haladt tovább, inkább visszavonult püspöki székhelyére és műfordítói tevékenységet folytatott. Ez hasznos volt az utókor számára is, hiszen Homérosz sorait a mára „holt”-tá vált latin nyelv egyszer s mindenkorra halhatatlanná tette.

          A körülmények közre játszottak abban, hogy Janus Pannonius megtegye az utolsó lépést Medvevár felé: Mátyás király csehországi háborúi miatt nagy adót vetett ki a főpapokra. Janus Pannoniust újabb arcul ütés érte.

          „Azt tudakoltad előbb, kegyes királyom, ó,

          uralkodók legjobbika,

          abból, amit magadénak tudsz, mit adj nekem?

          Akármit, csak ne titkaid!” – írta Janus Pannonius a Mátyás királyhoz címzett epigrammájában, 1468-ban (az epigrammát olvashatjuk a Bitskey István szerkesztésében megjelent szöveggyűjteményben). Az életben az ellenkezője következett be: adomány helyett az uralkodó elvette tőle a szlavón bánságot.

          A többi nemes úr is úgy érezte, hogy kárt szenvedtek, így király ellenes összeesküvést szerveztek. Mátyás király felül kerekedett az összeesküvésen. Janus Pannonius nem kért kegyelmet, inkább az önkéntes száműzetést választotta. Itáliába akart menekülni, de nem jutott tovább a Zágráb melletti Medvevárnál, ahol megbetegedett és 1472. március 27-én visszaadta lelkét teremtőjének.

          „Hírnevemet testemmel a gyászos perc elorozta:

                    így halmozz, nyomorult, kincseket, ócska vagyont!”– olvashatjuk A haldokló Janus Pannonius című epigrammájában. Balsejtelme nem igazolódott be, hiszen neve máig fennmaradt.

          A Hunyadi- kor és egyben a magyarországi humanista levélírás első jelentős képviselője Vitéz János volt. Az antik (Cicero, Plinius, Seneca) és humanista (Petrarca, Vergerio) indítékok hatására igen korán, az 1440-es években keletkezett Leveleskönyvben együtt van már a műfaj minden lényeges tartalmi és formai eleme, jóllehet nem mentes egészen a középkori hagyomány (Szent Jeromos) külső behatásától sem.

          Janus Pannoniusszal új típusú költő jelentkezett humanista fegyverzetben: a tudatos és öntudatos alkotó egyéniség, ki egyéni érzéseit, gondolatait fontosnak, közérdekűnek tartja, s akinek az irodalmi alkotás már nem személytelen, hanem hivatás, benső, személyes ügy is. Az ő alkotásaival jelent meg a magyar irodalomban a reneszánsz tematika: az egyén, a magánember testi és lelki problémáival. Megjelent költészetében a haza, a hazai táj, a humanista értelmiségi legnagyobb élménye és ihletforrása: a kultúra, a tudomány, a művészet és legfőképp: a költészet kultusza. Ezt az újszerű tartalmat új, a humanista poétika által megszabott módon öntötte formákba.

 

Irodalom:

Ábel Jenő: Adalékok a humanizmus történetéhez Magyarországon. Bp.: 1880

Rolf Toman (szerk.): Az itáliai reneszánsz. Bp.: 2001

Klaniczay Tibor (szerk.): A magyar irodalom története (I). Bp.: 1964

Hóman Bálint, Szekfü Gyula: Magyar történet (II.). Bp.: 1936

Bitskey István (szerk.): Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Bp.: 1998

*

Az eredeti megjelenés helye: 

Kovács Eleonóra. Magyar kultúrtörténet. Módszertani javaslatok és tantárgyi program. (Szak: „Történelem”) – Ungvár, 2014. – 13-16. old. (УДК 930.85 (439) (076), ББК T34 (4УГО)-7я73-5, K 56)