Ismeretterjesztő írások 9. rész

 Az egyén és a műlt kapcsolata. Gondolatok A mi háborúnk értelmezése kapcsán

Részlet

Az egyéni emlékezet problémakörének áttekintése

          Jan Assmann német vallástörtènèsz az emlékezőképesség művészetéről a következőt írja:

„… egy meghatározott személy egyéni emlékezete kommunikációs folyamatokban való részvétele révén épül ki. A különféle társadalmi csoportokba való beleszövődés az – a családtól a vallási és nemzeti közösségig –, ami az egyéni emlékezet kiépülését működteti. Az emlékezet kommunikációban él és marad fenn; ha ez utóbbi megszakad, illetve ha a kommunikációban közvetített valóság vonatkozási keretei változást szenvednek vagy akár elenyésznek, a következmény: felejtés”[1].

          Assmann ebben az esetben Maurice Halbwasch (1877-1945) francia filozófus, szociológus és szocálpszichológus korábbi munkájából idéz.

          Assmann értelmezése alapján kiderül, hogy az egyén emlékezőképessége és a közösség egy bizonyos kapcsolatrendszerben képes létezni. Az egyén emlékezete és a közösség múltja (melynek tagja az egyén) áll összefüggésben.

„A tökéletes magányban felnövekvő egyén nem rendelkezne emlékezőképességgel”– így hangzik Halbwasch tétele, amely mindazonáltal sehol sem fogalmazódik meg ilyen világosan”[2]. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a közösség múltjára vonatkozó emlékekkel.

          A bevezetőben szó esett arról, hogy a jelen és a múlt közötti kapcsolatot az írás jelentheti. Lehoczky esetében az első világháború kitörése után keletkezett írásról van szó. A mi háborúnk esetében Lehoczky többek között a napisajtót tekinti át, összegzi, amit olvas és tapasztal. A történeti szöveg olvasásának problematikájáról gondolkodhatunk A mi háborúnk kapcsán.

          Mielőtt az első világháború eseménysorozatára vonatkozó, írott formában megtalálható szövegek értelmezésével vagy kritikai elemezésével foglalkoznék, indokoltnak tartom, hogy megálljak a múltra vonatkozó szöveg értelmezésének problémaköre mellett. Pontosabban: annak keletkezési körülményeit is vizsgálni kellene. Jelenleg lehetetlennek tartom, hogy a múltra vonatkozó szöveget író személy egyéniségét ne vegyük figyelembe a szöveg vizsgálata során. Úgy vélem, hogy célszerű legalább egy mondatban a történelmi múltra vonatkozó szöveg tanulmányozása során a forrást készítő szöveg szerzőjére hangsúlyt helyezni. Ismét az egy bizonyos múlt egyfajta ábrázolása kerül előtérbe. A múltban történt esemény elemzése során jusson eszünkbe, hogy az események, melyek rögzítésre kerültek, az egyén szemszögén keresztül szűrődnek át. Egyes mozzanatokat kiemel, másokat elhanyagolhat az egyén. Ez érvényes lehet egy Przemysl ostroma alatt íródott naplóra, és Lehoczky témához kapcsolódó feljegyzésére is.

          Az egyén emlékezetének feltárására az egyén tapasztalatait tükröző szöveg alapján törekedhetünk. Az egyén emlékezete a közösség múltjára vonatkozik. Azon közösség múltjára, melynek az egyén tagja. Assmann emlékezetközösség kifejezést használja. Lehoczky szövege két szempontból közelíthető meg: az események megszűrése az ő nézőpontján keresztül (válogatott a hírlapokban megjelenő hírek közül, és ezeket is lejegyezte). A másik szemszög a közösség problémaköre. Olyan eseménysorozatról számol be, mely Lehoczky, mint egyén és a közössége (a Munkácson és az 1914-ben, a háború következményeit átélő emberek csoportja) viszonyrendszerébe helyezhető. Assmann erről a gondolatról a következőképpen informálja az olvasót:

„Az emlékezés alakzatai megkívánják, hogy bizonyos térbeli hely kapcsán öltsenek alakot, és meghatározott időponthoz kötődjék a felidézésük, vagyis hogy a tér és idő tekintetében konkrétak legyenek, ha nem is okvetlenül földrajzi vagy történeti értelemben[3]”. A hely földrajzi értelemben Munkács, az időpont 1914-1915 közötti időszak, a szöveg írására vonatkozó időhatár.

„Ha az ember ­ és a társadalom – csak arra képes emlékezni, ami a mindenkori jelen vonatkoztatási keretein belül múltként rekonstruálható, akkor pontosan az merül feledésbe, aminek az adott jelenben nincsenek vonatkozási keretei[4]” – olvashatjuk tovább a német egyiptológus Halbwasch-ra utaló szövegét. Ez az idézet a Nagy háború eseményeihez képest száz évvel később, ma élő emberre vonatkozik. Ezek az események jelenleg a Múlt részét képezik. Abban a percben, amikor íródott Lehoczky szövege, az akkori valóság vagy jelen(kor) eseménytörténetének rögzítése volt. Lehoczky szövegének vizsgálata ma is aktuális az első világháború eseményeire emlékezve. Az idézett mondat többet sugall: mindaddig érvényes a múlt, amíg köztudatban van; a közösség beszél, kommunikál róla, vele kapcsolatban, foglakozik a múlt egy darabkájával. Ez utóbbi cselekvés A mi háborúnk szövegének közlése (mely talán és elemzése révén lehetséges. Ez a mondat indokolja meg a jelenben élő személy egyén emlékezetének frissítését. A történeti megfigyelés folyamatán túl a felejtés elleni küzdelem is a történész mesterségének sajátosságai közé sorolható Marc Bloch (1886-1944) gondolatmenete után szabadon[5]. Természetesen az is feladata, hogy válogasson azok között, kirostálja az egész (Múlt) értelmezése szempontjából szükségtelen mozzanatokat.

„Az ember kizárólag arra emlékszik, amit kommunikációban közvetít, és amit a kollektív emlékezet vonatkoztatási keretei közé elhelyezni képes.”[6] – a ma embere emlékszik arra, tudatában az információnak, melyről diskurzus folyik az online hírközlésben vagy a mindennapi információáramlásban. Így igaz ez az első világháború történéseinek emlékezetére is.

          Az észlelés egyéni, olvashatjuk később. Lehoczky észlelése, és ennek eredménye a szöveg. Ezek alapján: Lehoczky egyéni észlelésének eredménye a szöveg, a megnyilvánulási forma azért, mert tartalma van, információt közvetít. Jelen-észlelése ma már múlt. A közösség tulajdona. Lehoczky Tivadarnak, mint egyénnek az észleléséről, valóság-tapasztalásáról van szó.

*

A teljes szöveg eredeti megjelenési helye: Az egyén és a műlt kapcsolata. Gondolatok A mi háborúnk értelmezése kapcsán. - Historia est magistra vitae. Az I. Lehoczky Tivadar Helytörténeti és Néprajztudományi Konferencia anyagai. - Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2017., 107-112. old.

*

*

 

---

[1] Jan Assmann. A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. - 38. old.

[2] Jan Assmann. A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. - 36. old.

[3] Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. - 39. old

[4] I. m. - 37. old.

[5] Gyurgyák János, Kisantal Tamás. Történetelmélet (I.). 125- 161. old.

 

[6]     Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. - 37. old.